A PADI története – Két barát, egy üveg whiske
A világ legnagyobb búvár képző egyesületét 1966-ban álmodta meg két jó barát egy üveg Jonnie Walker mellett.
A két barát, akik PADI szülőatyjai, John Cronin, aki, a U. S. diversnél dolgozott, mint salse manager, és Ralph Erickson, aki úszás oktatóként dolgozott. Mivel mindketten, a munkájuk révén beleláttak az akkori búvárképzésbe, azt több ponton is hiányosnak, elavultnak és labilisnek látták. Úgy gondolták, hogy az akkori búvár egyesületek nem adnak megfelelő tudást, és biztonságot valamint meglehetősen nehézzé teszik azoknak az embereknek a dolgát, akik ezt a sportot szeretnék űzni. Ezért elhatározták, hogy teremtenek egy egyszerűbb és biztonságosabb utat a többi merülni vágyó ember számára.
1966-ban John és Ralph meghozta a döntést arról, hogy itt az ideje létrehozni egy könnyű búvár képző szervezetet. John ragaszkodott hozzá, hogy a szervezet nevében a „professional” szó mindenképpen szerepeljen. Ralph a „búvár instruktorok szövetsége” mellett szavazott. Végül megszületett a ma világhírű betűszó a PADI (Professional Assosiation of Diving Instructors).
A szervezet létrehozásával céljuk – minél több embernek lehetőséget adni, hogy élvezhessék a víz alatti világ csodáit- egy biztos tudást adni, hogy mindenki a legbiztonságosabban merülhessen.
A bunker iroda
Az első megbeszéléseket még különböző éttermekben tartották. Majd később, egy pár hónap múlva Cronin átalakította saját házának alagsorát, így hozták létre a PADI fő bázisát. Az adminisztációs ügyekben, kezdetben még szomszédok és családtagok segítettek.
A fáklyás logó
A mai logó ötlete rengeteg kupaktanácskozás után született meg. Végül évekkel később egy interjú során Ralph fejében fogant meg az ötlek, aki akkor már többnek tartotta a PADI-t, mint egy kis két emberes vállalkozás. Abban a pillanatban látta meg a PADI-ban a nemzetközi változást hozó lehetőséget. A mai jól ismert logó képét ez a felfedezés és Ralph jövőképe formálta meg.
A PADI elterjedése
A kezdeti években csak lassan „nőtt” a PADI. 1967-ben mutatkozott be a hobby búvárkodás első hivatalos képzésével. Először egy haladó búvár képesítéssel, majd egy speciális búvár képzéssel. Az 1960-as évek végére a PADI, már közel 400 tagúra gyarapodott, de ekkor még csak egy nagyon szűk réteg körében volt ismert.
Cronin egy New York-i nemzetközi sporteszköz bemutatón megismerkedett Paul Tzimoulis-al, aki később a Skin Diver magazin szerkesztője lett. Paul javasolta, hogy a PADI-nál sikeres vizsgát tett búvárok fényképes kártyát kapjanak, ezzel is növelve a szervezet népszerűségét. Ez a marketinges ötlet nagyot lendített a szervezet nemzetközi ismeretségének növelésében. 1968-tól kezdve minden búvár, aki a PADI-nál szerez bármilyen képesítést, fényképpel ellátott nemzetközi kártyát kap.
Miután, 1970-ben az egyik alapító tagot, John Cronin-t ,a U.S. Divers áthelyezte Kaliforniába, attól fogva a hivatalos központi PADI iroda is Kaliforniában található.
Erickson fejlesztette ki a ma jól ismert modulokból álló oktatási rendszert. A PADI belépő szintű kezdő búvár képzése 1972-ben indult el. A követelmények között kétszer annyi merülés volt az előírás, mint bármelyik korábbi kurzuson.
Az 1970-80-as évekre a PADI megalkotta a saját, egységes tanulói és oktatói oktatási anyagait, minden képzési szinthez. A szervezet ezen, fejlesztése hihetetlenül gyors nemzetközi hírnevet hozott. Az egységesített modulokból álló rendszer újszerűsége kiemelte a többi búvárszervezet közül.
Az 1980-as évekre a PADI lett a világ elsőszámú búvár képző szervezete. A későbbi években egyre többen szereztek búvár képesítést a PADI-nál. Ennek eredményeként az alapítók úgy gondolták, hogy a szervezetnek nemcsak az oktatásban van felelőssége, de a tengerek élővilágának megóvásában is. John Cronin erről így nyilatkozott egy interjúban:
„ Mi azt szeretnénk elérni, hogy a gyermekeink és az utánuk következő generációk is ugyanúgy élvezhessék a tenger adta élményeket és az élővilágot, ahogy azt mi is megtapasztalhattuk. Búvárként ez a mi felelősségünk. Ha a búvárok nem tesznek a tengerek védelmében semmit, akkor vajon ki fog?”
Ebből a felelősségtudatosságból született meg később a Project AWARE alapítvány.
A PADI ma
2003-ban John Cronin elhunyt, majd három évvel később alapító társa Ralph Erickson is eltávozott. Életük során, büszkén vitték a PADI fáklyát amerre csak jártak. Végül átadták a stafétát a mai generáció kezébe, akik ugyanazzal az elhivatottsággal képzik a mai és jövőbeni generációk búvárait.
A PADI ma is ugyanazokat az elveket tartja szem előtt, amiket a két alapító megalkotott:
- biztonságos és felelősségteljes oktatás
- a legkiválóbb minőség megtartása
- anyagi biztonság
- globálisan egységes rendszer az oktatásban, és bármilyen programban
Ezeket ma a PADI jelenlegi igazgatója Dr. Drew Richardson garantálja, minden búvár számára.
A PADI küldetése
Cél- a PADI folyamatosan szeretné minél több emberrel megszerettetni és megismertetni a búvárkodás és a tengeri élővilág izgalmait
Jövőkép- a PADI mindig arra törekszik, hogy a világon a vezető búvárképző szervezet legyen, mind a hivatásos, mind pedig a hobby búvár képzésben
Szlogen- PADI-The Way the World Learns to Dive. (Ahogy a világ merülni tanul.)
Küldetés- Mindenkit szeretnénk megtanítani, merülni.
Feladatok és Célok- A PADI azért küzd, hogy a világon a lehető legsikeresebb vezető cég legyen a hivatásos és hobby búvárok képzésében. A PADI minőségben a legmagasabb és legbiztonságosabb képzéseket és tudást nyújtja, hogy teljes biztonságban élvezhesse mindenki a merülés élményét az óceánoktól egészen a folyókig.
Értesülj újdonságainkról
iratkozz fel Hírlevelünkre, hogy Semmiről se maradj le...
vagy Kövess minket