DiveWorld Hungary

Békahalak (frogfish)

A rejtőzködés és mimikri mesterei, a horgászhalak (Antennariidae) családjába tartozó békahalak (frogfish).  A békahalak az Ázsia körüli trópusi vizekben széles körben elterjedtek, ennek ellenére búvárok csak ritkán találkoznak velük, hiszen sokszor a gyakorlott szem sem találja meg őket elsőre. Kedvelik a partközeli korallzátonyokat, szivacstelepeket, amelyekbe könnyen beolvadnak, de a hajóroncsokon is lehet látni őket. Élőhelytől függően rendkívül sok formájúak, színűek és mintázatúak lehetnek. Nevüket a főként a módosult mellúszóikon való különös „járásukról” kapták. Az ún. passzív ragadozók közé tartoznak, akik magukhoz csalják áldozataikat. A horgászhalak családjába tartozó halak általában fejük tetején, egy függeléket viselnek, melyet „horgász csaliként” használnak, így könnyedén odavonzzák a gyanútlan halakat és gerincteleneket. Csontjaik rendkívül flexibilisek, ezért, a náluk akár kétszer nagyobb halat is könnyedén „beszippantják”. Az egyes fajok között előfordulhat 1-1 zsákmány fajra való specializálódás, így a csali is az adott zsákmányfaj preferenciájának felel meg. A párzási időszakot megelőzően a nőstények már elkezdenek ikrát termelni, ezzel mérete és lebegőképessége jelentősen megnövekszik. Ekkor a hímmel együtt a vízfelszín közelébe emelkednek, és ott történik meg az ikrák megtermékenyítése. Egyes fajok magukhoz „ragasztva” őrzik megtermékenyített ikráikat, de a többség magukra hagyja őket.

Kék fecske (Glaucus atlanticus)

Egy kisméretű tengeri csiga, amely a csupaszkopoltyús csigák közé tartozik. Ez a csigafaj a nyílt tengeren él, megtalálható mérsékelt égövi és trópusi vizekben egyaránt. A csiga elsősorban életmódja miatt különleges és veszélyes. A nyílt vízen fejjel lefelé lebeg, és az áramlatokkal viteti magát. Az állandó lebegést az emésztő traktusban raktározott levegő segítségével képes fenntartani. Veszélyessége táplálkozásából ered, ugyanis ez a faj a nála sokkal nagyobb és általában mérgező állatokkal táplálkozik. Egyik kedvelt táplálékuk a portugál gálya, amelynek mérgére a csiga immunis. Emésztés során képes a portugál gálya csalánsejtjeit kiszűrni és a bennük lévő mérget elraktározni, valamint sokkal veszélyesebbé tenni, mint az eredetileg volt. Az elraktározott és betöményített mérget általában saját védelmükben használják fel. A Glaucus atlanticus esetében gyakran előfordul a saját fajtársak elfogyasztása is.



Csigás polip (Nautilus)

A Nautilus vagy csigás polip egy élő őskövület. A Nautilus félék már több mint 500 millió éve léteznek a bolygón. Kizárólag az Indo-Pacifikus térség korallzátonyain élnek. A lábasfejűek családjában az egyetlen, ami külső meszes (kalcium karbonát) héjjal rendelkezik. Házát számos üreg képzi, amelyeket levegővel tölt fel, ezzel szabályozva lebegőképességét. Akár 476 méter mélyre is képesek lesüllyedni.  A Nautilus a lábasfejűek között az egyetlen, amely nem képes gyors színváltoztatásra, ill. beleolvadni a környezetébe. Tapogatóik száma elérheti a 90-t is. Ezeken nincsenek valódi tapogatók, mint a polipoknak és tintahalaknak, helyette egy ragacsos bevonatot választanak ki, amivel meg tudják zsákmányukat tartani. Látásuk rossz, szemük nem tartalmaz szemlencsét, mint a többi lábasfejűé. Úgynevezett „pinhole” szemük van, amivel környezetüket sokkal sötétebb árnyaltokban látják.  Elsődleges érzékszervként szaglószervüket használják. Agyuk nagyon egyszerű felépítésű és primitív. Kutatás is igazolja, hogy memóriájuk rendkívül rövid, és messze alulmarad a többi lábasfejűéhez képest. Szaporodásukról rendkívül keveset tudunk. A szexuális érettségre 10-15 évre is szükségük lehet. Fokságban eddig nem sikerült szaporítani. Szép háza miatt egyes országokban nagy mennyiségben halásszák és dísztárgyakként illetve akváriumokba adják el őket.